Háromszor kitüntetve a német Fenntarthatósági díjjal

A klímaváltozás, a természetes erőforrások megfogyatkozása, továbbá a gazdaság gyorsuló globalizálódása korunk nagy kihívásai. A fejlett ipari országoknak ezen kívül a népesség elöregedéséhez és a népességszám csökkenéséhez vezető demográfiai változásokkal is szembe kell nézniük. Csak egy módon birkózhatunk meg ezekkel a kihívásokkal: ha az élet minden területén szem előtt tartjuk a fenntarthatóság szempontját.

Fenntarthatóság – a vállalat alapelvei között rögzítve

A nemzetközi színtéren vezető fűtéstechnika-gyártóként és harmadik generációs családi vállalatként tudatában vagyunk az ebből következő felelősségnek. A fenntarthatóság már a vállalat alapelveinek rögzítésekor megfogalmazásra került. A fenntarthatóság határozza meg a tevékenységünket.

A vállalat fennmaradásának és versenyképességének biztosítása

A felelősségünk felvállalásából kiindulva a fenntarthatósági stratégiánk biztosítja a Viessmann mint független családi vállalat fennmaradását és versenyképességét. Úgy látjuk, hogy a világszerte körülbelül 10.600 munkatársat foglalkoztató vállalat egészén belül legtöbbet a klímavédelem, a környezet megkímélése és az erőforrás-hatékonyság területén tehetjük.

Nachhaltigkeitspreis_2009.png

2009 – „Németország fenntarthatóság szempontjából legjobb termelése“

A Viessmann-t 2009-ben tüntették ki először a német Fenntarthatósági díjjal, akkoriban a fenntarthatóság szempontjából legjobb termelésért. A kitüntetéssel az az éllovas szerep került elismerésre, amelyet a vállalat számára az „Effizienz Plus“ fenntarthatósági projekt biztosít. A Viessmann az Effizienz Plus projekttel az allendorfi (ederi) központjában bemutatta, hogy már ma elérhetők a 2050-re kitűzött energia- és klímapolitikai célok. A piacon rendelkezésre álló technikák alkalmazásával a munka- és anyaghatékonyság mellett mindenekelőtt jelentősen nőtt az energiahatékonyság. 66 százalékkal csökkent a fosszilis energia felhasználása, 80 százalékkal kisebb lett a CO2-kibocsátás.

Nachhaltigkeitspreis_2011.png

2011 – „Németország fenntarthatóság szempontjából legjobb márkája“

2011-ben újra kitüntették a vállalatot a német Fenntarthatósági díjjal – a Viessmannt Németország fenntarthatóság szempontjából legjobb márkájává választották. A zsűri a méltatásában rámutatott arra, hogy a Viessmann-nál a fenntarthatóság már 1966 óta a legfontosabb márkaértékek közé tartozik. Ez - folytatódik a méltatás - manapság különösen a vállalatnak az energiarendszer átalakítása során felvetődő központi kérdések megoldásával kapcsolatban tanúsított elkötelezettségében nyer kifejezést.

Nachhaltigkeitspreis_2013.png

2013 – „Példamutató erőforrás-hatékonyság“

Végül 2013-ban került sor a német Fenntarthatósági díjjal történő harmadik kitüntetésre. A Viessmann ezt a „Példamutató erőforrás-hatékonyság“ kategóriában nyerte el. A zsűri a következőképpen indokolta a döntését: „A Viessmann erőforrás-hatékonyság szempontjából példamutató az ágazaton belül. Kiemelendő a termékek hosszú élettartama, a javíthatóság biztosítása az alkatrészek rendelkezésre állásának köszönhetően, az újrahasznosítás szempontjainak figyelembe vételével kialakított konstrukció és az ennek megfelelő szétszerelhetőség, valamint az alkatrészek innovatív újrahasznosítási rendszere.“